Az IT outsourcing előnyei

Szerző: Játékmester Közzétéve:

Manapság talán már minden cég gazdálkodásának egyik fókusza a költséghatékonyság. Úgy működni és olyan munkafolyamatokat fenntartani a cégen belül, amelyek az adott formájukban érik meg a legjobban a vállalat szempontjából. Profitorientáltságuk miatt ez így teljesen logikus is, hiszen nem éri meg többet költeni valamire, ami más formában jobban megérné. Ilyen az IT outsourcing is, az IT feladatok kiszervezése szakértő vállalathoz. Nagyon sok előnnyel jár ez az együttműködési forma, a megbízó vállalat, de még a szakemberek oldaláról is.

 

Munkavállalói oldalról

 

Mondhatnánk azt, hogy dehát, ha a vállalat nem tart fent IT csapatot, akkor lényegében a munkahelyek számát redukálja. Pedig pont arról van inkább szó, hogy azok a szakemberek munkát vállalhatnak szakértő vállalatoknál, akik a megbízások esetleges növekvő száma miatt munkahelyeket teremtenek. És ez a cég fogja ellátni a megbízó vállalat IT feladatait. Sőt, ebben az esetben az is előfordulhat, hogy a szakértő vállalat sokat invesztál munkatársai képzésébe, a folyamatos fejlesztésükbe, a piaci trendek követésébe. Nem beszélve arról is, hogy így többféle cégtől érkezhet többféle megbízás, feladat, tehát akár IT feladatok széles spektrumával is találkozhat, abban gyakorlatot szerezhet az adott szakember.

IT outsourcing feladatok irodában

Megbízói oldalról

 

Nem IT profilú vállalatként megérheti kiszervezni az IT feladatokat szakértő céghez. Annyira specifikus feladatkörről, munkafolyamatokról beszélünk, hogy vagy IT csapatot tart fent a cég, vagy megbíz vele valakit, aki ebben profi és mindig napra kész. Ilyen esetben a szakmai felelősség is áthárul, mely könnyebbség a megbízónak (főleg, ha nem jártas az IT feladatokban), ezzel csökkenti a kockázatot is. Másrészről költséghatékonyabb is, hiszen előfordulhat, hogy a havi megbízási díj nem éri el egy munkavállaló teljes munkáltatói költségét. Emellett pedig ugyanúgy elérhetőek konzultáció céljából szinte bármikor. Valamint a problémamegoldás, hibaelhárítás proaktívan is történhet részükről, mely pedig megnyugtató lehet a megbízónak.